Jó párszor előfordult már nálam, hogy az egymásnak szánt hörik nem jöttek ki jól mikor találkoztak, bunyózni akartak, amit persze én nem, ezért szoktatóketrec rendszert vezettem be.
Először minden párt a szoktatóketrecbe teszem, s ha ott jól megvannak egy kis ideig a semleges területen, akkor mehetnek a csajszi terrájába. Viszont, ha ott sem megy a barátkozás, akkor a lány megy vissza a terrájába a fiú pedig a szoktató ketreccel együtt követi. Így a rácsokon át érezhetik, szagolhatják egymást, még össze is dörgölőzhetnek, de veszekedni nem tudnak. Max a rácson keresztül megpróbálhat odakapni az egyik a másiknak, de azzal sok bajt nem okoz a másiknak.

Példa rá a hétvégén összekerült párosom: Videl és Matias Rex.
Matias folyton verekedni akart Videllel, csípni, harapni próbálta első találkozásukkor, majd a másodikon is, így aztán szoktatóketrec rendszerbe került. Videl terrájába került kis ketrecestől. A rácsokon keresztül próbált még jó ideig szívózni, Videl pedig nem hagyta magát, s csak azért is a rácsok mellett ólálkodott. Így folyton egymást szagolgatták, "orroltak", vagyis pillangópusziztak és a bajuszukkal csiklandozták a másikat.
Három nappal később Matias kikerült az szk-ból és már egy hang, vagy rossz mozdulat nélkül ismerkedtek meg közelebbről is. Most már együtt alszanak és esznek, nem bántják egymást.

Nektek milyen tapasztalataitok, megoldásotok van a hasonló helyzetekkel?